Kéktó fesztivál, 2012.

2012. június 30.-július 1-én a Bökény Népe Egyesület részt vett a Hódmezővásárhelyen megrendezett III. Kéktó fesztiválon. Kucsora István a ménes gazdája hívott meg minket a Furioso-North Star lófajta ünnepére Beke Mihály csapatunk pártoló tagja által.
A Beke, Sóki és a Varga család (mindannyian a Marosvidék Baráti Társaság tagjai) szombat reggel először a hajlékot (jurtát) állítottuk fel, majd kiállítást rendeztünk be a honfoglaló magyarok ruháiból, fegyvereiből. Beke Margit tartott tárlatvezetést a jurtában, Mihály pedig íjásztatott. Nála lehetett kipróbálni a kelevéz és csatacsillag dobást is.
Nálam a gyapjúszőnyeg szövését, övszövést és nemezelést lehetett tanulni. Vittük a csapat életéről készült fényképtablóinkat is. Újdonságként, most először gyógynövényeket gyűjtöttünk össze és mutattunk be a látogatóknak.
Varga László és Tamás reggel Maroslelére utaztak lovaikkal, majd lóháton folytatták az utat Kéktóra, 35 km-t megtéve Szilaj és Legény hátán. Délután beneveztek a „Kéktó kupáért” lovas ügyességi versenybe, amit Tamás meg is nyert. Szombat éjszaka a csapat hajlékában (jurtában) aludtunk.
Az igen meleg napot igen rövid éjszaka követte. Szerencsénkre reggel pihent erőként megérkezett Szalamia János és Angéla, felváltottak minket a jurtánál.
A vasárnapi lovas tájékozódási és lovas székfoglaló versenybe is részt vett Lackó Szilajjal. Sóki Niki pedig a malacfogó verseny többiek által rettegett résztvevője lett. Két nap alatt két malacot is sikerült neki elsőként elkapnia, gazdagítva a családi malacállományt. Vasárnap csapatunk 11 fővel honfoglalás kori viselet, fegyver és életmód-bemutatót tartott a nagyszínpadon a fesztivál látogatóinak.
Este már hőségtől elfáradva bontottunk le a jurtát, de mindannyian úgy éreztük megérte eljönni és a Kéktó fesztivál résztvevőjévé válni.

A II. Nyeregszemle Ópusztaszeren

2011 telén esténként Csepin Péter lovas útikönyveit olvasgattuk. Ő és társai  hatalmas távolságokat tettek meg lóháton, hol Rodostóba, hol az Óceánhoz, hol keletre kalandoznak. Olvasás közben mi is arról álmodoztunk, hogy egyszer majd ilyen túrára indulunk.
Tervek:
Ezek az olvasmányok mind arra bátorítottak minket, hogy -bár képtelenségnek látszik - egy 12éves és egy 15 éves fiú  -az én fiaim –elhatározták hogy elmennek lóháton Ópusztaszerre a II. Nyeregszemlére.
Tavaly is ott voltunk, akkor jurtával,a Bökény Népe Egyesület színeiben honfoglaló őseink hagyományát mutattuk be a látogatóknak. Már akkor nagyon vágytunk rá, hogy mi is a lovasok között lehessünk, s az ünnepi felvonuláson fiaim is lóháton részt vehessenek.
2012 telén nekiláttunk a részvételi feltételek olvasásának, és az oltások, papírok megszerzésének.
Előkészületek:
Az első és legfontosabb, vettünk még egy lovat, Szilajt a pintót, így kettőre nőtt a lovas létszám. Április elején meghirdettük a környéken a lehetőséget a Marosi lovasok nevű csapatról, és vártuk a csatlakozó lovasokat. Sajnos falunkból senkinek sem volt lehetősége velünk jönni, de Maroslelén öten is nekibátorodtak, örültek, hogy társakat találtak.
Erre a 76 kilométeres útra jó kondiban kellett lenni, ezért edzőtúrákat tartottak a fiúk. Bogárzó, Maroslele és Csanádpalota felé tettek nagyobb lovas túrákat napi 25-50 kilométeres távon.
Május eleje felé lassan megérkeztek a ló útlevelek, melynek költsége 40 000ft körüli. A csapat tagjai között volt, aki napszámba járt, hogy előteremtse a rávalót.
„Az igazi élmény az út maga!”
A nagy útra május 16-án szerdán 10 órakor indultunk el, s azt gondolom, bármikor újra indulnánk megint. Lackó 9 órakor feltette a Facebookra, hogy 10 órakor indulás. Gátőr Zoli pontban 10 –kor kinn is állt a falu végén várva a lovasokat. A rokonság a jó időért imádkozott, mivel kedden nagy eső volt, s a földutak nagyon átáztak. Szerencsénkre a túra egész ideje alatt egyszer sem esett, ez nagy könnyebbséget jelentett számunkra.
Az Apátfalva Makó közötti távot a töltés aljában haladva játszva tették meg a lovak, Réka és én a makói hídnál találkoztunk velük. Mi vittük a Mitshubitschi terepjáró után kapcsolva az utánfutót, benne az öt napra szükséges 10 embernek és lónak való élelem, ruha, felszerelés.
Makótól Marosleléig továbbra is a töltésen vágtattak-ügettek a lovak. Fél 1-re érünk Maroslelére, ahol már izgatottan vártak minket a többiek. Gábor motorral elénk is jött, vitte a hírt érkezésünkről.
Egy órakor megismerkedtünk egymással, beszéltünk az aggódó szülőkkel, s átvettük a csomagokat, lónak, embernek egyaránt. A terepjáró csomagtere és az utánfutó szépen megtelt. Volt abban minden: sátrak, matracok, ruhák, ennivaló, üdítők, széna, szalma, kötelek, zab, itatóvödrök, lótakarók, esőkabátok.
Mi Varga Bencééknél táboroztuk le, ahol finom ebédet és süteményt is kaptunk.
Három órakor indultunk tovább. A hét lovas boldogan, a rokonság aggódva tekintett a nem mindennapi vállalkozás elé. Liza a ló és Varga Bence, Durcás és Kocsis Ágnes, Dáma és Kurusa Gábor, Remény és Varró Márk, Rigó és Farkas László, Szilaj és Varga László, Legény és Varga Tamás alkották a Marosi lovasok bátor csapatát.
A legfiatalabb Tomi volt 12 évesen, Márk és Lackó 15, Gábor 17, Bence és Ági már nagykorúak, s az egyetlen felnőtt Laci volt, akit mi Laci bácsinak hívtunk. Én, mint csapatvezető teljes felelősséggel tartoztam csapatomért, s intéztem a szervezési feladatokat.
Ez a hét ember és az ő családjaik példaként állíthatók emberségből a többiek elé. Örülünk, hogy összehozott a sors egymással minket. A közös hangot hamar megtaláltuk, a kölcsönös tisztelet, vidámság, humor jellemezte az öt napot.
Első este Bús Róbert gátőr udvarában szálltunk meg, Apátfalvától ez 40 km. Lenyergelés után a fiaim kikötötték a lovakat legelni, Márk kaszát kért, a többiek talicskát, villát ragadtak mentek füvet kaszálni a lovaknak. Mindenki gondoskodott a saját lováról. A hűvös beálltával felkerültek a lótakarók is, Laci a saját takaróját kötötte fel a lovára, inkább ő fázzon, mint a ló. Este szalonnát sütöttünk, ám egy dohányos sem lévén közöttünk, úgy kellett gyufát kérni Robitól. Ritka ma az, hogy együtt van 15 ember és egy sem dohányzik. Van egy közmondás: Úgy beszél, mint kocsis a lovával. Becsületünkre legyen mondva az öt nap alatt senki sem káromkodott.
Csütörtökön a maradék 36km-t a Tisza töltésén tették meg viszonylag gyorsan, délután fél kettőkor az elsők között érkeztek meg a Marosi lovasok az Ópusztaszeri Emlékparkba.
„A találkozás.”
Nomád körülmények között, sátrakban aludtunk, otthonról hozott elemózsiát ettünk tarisznyából. Egyik éjjel kettőkor, három telefon énekére ébredtem fel. Mindenki ballagott ki megnézni a lovakat, minden rendben van–e. Éjszakánként nagyon lehűlt az idő, kabátban, két hálózsákban aludtunk a 4 fokos hidegben. Reggelente 6 órakor már mindenki talpon volt -Tomit kivéve-rendezték lovaikat.
A lovasok táborában 400 ló gyűlt össze, ebből 300-an lábon érkeztek a találkozóra, az egész Kárpát -medence területéről.
A legnagyobb élmény a szombat és vasárnap reggeli nyeregszemle volt, amikor minden ló és lovas ünneplő ruhát öltött, és csapatonként bevonultak az arénába. Bizonyára felejthetetlen élmény marad mindenkinek.
A négy nap alatt rengeteg programot kínált az Emlékpark. Voltak bemutatók, kiállítások, előadások, vásárosok, csikósímogató, lovaglási lehetőség, huszárbemutató, stb. Esténként a csapatok a sátrak között beszélgettek, pihentek, nevetgéltek, ugratták egymást. Sok barátság szövődött, sok új lovas- ismeretet tudtunk meg más lovasoktól.
„A száguldás”
A Marosi lovasok nagyon bátrak és jó lovasok révén minden nap bekapcsolódtak a lovas játékokba, versenyekbe. Márk, Lackó, Tomi és Gábor beneveztek a lovas váltóversenybe és a póni expresszbe is. Megszerezték az első helyet. Nekünk szülőknek reszketett a kezünk az izgalomtól, ahogyan fényképeztük őket. Jó érzés volt látni, ahogyan elszáguldottak lovaik hátán előttünk egy egy versenyfeladatban, s a közönség nekik drukkolt.
Nekem mit szülőnek nagy büszkeség, hogy ilyen gyermekeim vannak, kik kitartásból, erőnlétből jelesre vizsgáztak. 76 kilométer volt a megtett táv, s talán csak az utolsó kilométer volt nehéz.
 

ABC rendben a téli napfordulóról:

Aszalt gyümölcs, Ajándékok
Áldozat, Áldás
Barna kenyér, Böjtölés, Bökényi víz, Beszélgetés
Cipó
Csapat, Csend,
Dió, Dobolás
Elpilledés
Éneklés
Füst, Favágás, Forralt bor, Fénylánc
Gőzgombóc, Galambröptetés
Gyógyteák
Hóesés, Házikenyerek, Hajlék
Imák tömkelege, Íjászok,
Jókedv, Jurt
Köszönetek, Katonadalok, Kitartás
Lángos, Lőtér
Magvak
Napforduló, Nevetés, Népdalok
Óév
Összejövetel, Összefogás
Poharak
Regölés, Reggeli
Sült tök, Savanyakáposzta
Szertűz, Szalmabálák, Szabadtűz
Tűzifa, Tűz táplálása
Új nap köszöntése
Virrasztás, Vidámság, Versek, Vendégek
Zimankó

A helyi tankönyvek alkalmazása a hon- és népismereti nevelésben

Apátfalva bemutatkozott

A MuharayElemér Népművészeti Szövetség meghívására Budapestre utazott egy lelkes csapat a Csongrád megyei Apátfalváról 2010. november 19-20-21-én a Hagyományőrzők Akadémiája III. című rendezvényre. A továbbképzésre az egész ország területéről érkeztek népművelők, együttesek vezetői, pedagógusok és polgármesterek. Az elmúlt két év továbbképzésein az elméleti ismeretekből igyekeztek átfogó képet adni a szervezők, míg az idei képzést teljesen gyakorlatközpontúra tervezték. Ígérték: „Példákat és módszereket fogunk bemutatni, sok közös táncolással, énekléssel”. Ezeknek a példáknak és módszereknek a bemutatói lettünk mi apátfalviak, annak apropóján, hogy az országban egyedülálló módon nálunk áll 6 kötetből a honismereti tankönyvcsomag. Az eredetileg 8 kötetesre tervezett Bíbic sorozatnak ez idáig hat kötete készült el, ám így is irigylésre méltó. Tehát ez alkalommal nem hallgatóságnak utaztunk Budapestre, hanem előadókként.

2010. november 19-én, pénteken délután a következőképp mutatott be minket Héra Éva, a továbbképzés szervezője:„Vendégünk: Apátfalva. Minden gyerek ’megtanulja’ Apátfalvát az óvodában és az iskolában. A koncepció, a módszerek, a gyakorlat, a helyi tankönyvek stb. bemutatása számunkra azért példa, mert a helyi hagyományokra építve szerveződik a község teljes társadalma és intézményei; óvodától az iskolai oktatáson át a civil közösségekig. Része ennek a munkának a hagyomány minden eleme; a falutörténettől, a családok életmódjáig, a természetismerettől a folklór elemeinek továbbadásáig. Akik bemutatkoznak: a falu polgármestere, az iskola pedagógusai, a civil szervezetek, a táncegyüttes vezetője; mesélők, táncosok, zenészek, kézművesek. Nem csak a tapasztalatot vihetjük majd magunkkal, hanem táncolunk, énekelünk és kézművesedünk is vendégeinkkel.”Ilyen bemutatás után nagy felelősség hárult ránk előadókra, mert igen magasra tették a mércét.

Először Tóth Tamás, a Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar vezetője kisbíróként vonult be, ékesszólással mondta el, mire is számíthat a hallgatóság délután 2-től 9-ig. A bevezető előadást Móricz Ágnes, a Pátfalváért Egyesület elnöke tartotta, bemutatta a faluban folyó honismereti és hagyományápoló munkát. A vetített képekkel kiegészített beszámolója nagy tetszést aratott. Másodikként Csenteri Andrea az apátfalvi Bíbic Óvoda óvónője beszélt a zeneovi tevékenységről, melyben a mozgáskultúra és néptánc is ötvözve van.

Urbancsok Zsolt levéltáros,volt apátfalvi történelemtanára Bíbic-könyvek kitalálójaként a pályázat megírásáról, a könyvek témaköréről, a kitűzött célokról beszélt. 2002-ben elkészült a hatodik Bíbic-könyv is, az apátfalvi Művelődési Ház gondozásában. A felső tagozatos oktatásba beépíthető könyvek egy-egy tantárgyhoz kapcsolódóan írják le a falu értékeit, megőrzésre érdemes hagyományát. A könyvek nyelvezete egyszerű, mindenki számára közérthető. Talán ez a Bíbic a könyveknek a legnagyobb értéke. Az eddig elkészült könyvek: 1) Urbancsok Zsolt: „Mint fatörzsből gyönge ága…” Apátfalva története és a csanádi térség a kezdetektől 1956-ig. 2) Tóthné Hanyecz Katalin: „Amerre a nap lejár…” Környezet- és természetvédelem Magyarországon. Erdei iskola a Maros árterén. 3) Mátóné Antal Júlia: A dáli ugartól Belezig. Apátfalva természet- és gazdaságföldrajza. 4) Balázs Katalin: „Mikoron az úr Jézus a földön járt...” Az apátfalvi népköltészet, mágia és hitvilág, népi imádságok, az apátfalvi nyelvjárás. 5) Vargáné Nagyfalusi Ilona: „Múltunk szőtte örökség”. Az apátfalvi népi építészet, népviselet, hímzés és népi mesterségek. 6) Vargáné Nagyfalusi Ilona és Vargáné Antal Ilona: „Gyí, paci, paripa!” Népi játékok, mondókák Apátfalván. (További két könyv kiadása folyamatban van: 7) Az apátfalvi népdalok, Kardos István vőfély élete és dalai. 8) Szokások Apátfalva népéletéből.)

Az én feladatom az általam megírt két Bíbic-könyv bemutatása volt. Ismertettem a témákat, fejezeteket, az oktatás gyakorlati megvalósítását, s ötleteket, tanácsokat adtam a kezdőknek. Előadásom könyvajánlóval és szakirodalom ajánlóval zárult. A szünet után Tóth Tamás apátfalvi népdalokat tanított a résztvevőknek, majd Tőtős Hortenzia a néptánc oktatásáról, ésKardos István vőfély életéről beszélt. Vacsora után Kakas Istvánné csuhékiállítása nyílt meg, és ki is lehetett próbálni a csuhéfigurák készítését. Zárásként táncház vette kezdetét a délalföldi néptánc kincsből Kardos István, a népművészet mestere motívumai alapján.

A hon és népismeret oktatásának helyzete Apátfalván

2010 őszén a Bökény Népe Egyesület által elvállalt hon- és népismeret órák sorát Szalamia János, a csapat vezetője nyitotta. Megnéztek két apátfalvi telket, ahol még minden az 1930-as éveket idézte. Megfigyelték milyen igényesek voltak a falubeli mesterek, milyen aprólékos díszítéssel látták el a lakóépületeket, sőt még a gazdasági épületeket is. Megnéztek egy készülőben levő fűrészelt díszítéses deszkaoromzatot, és ellátogattak Szalamia János asztalosműhelyébe. Megismerték az asztalos kéziszerszámait, ki is próbálhatták a különböző fúrókat. Az óra végén kis háziállat-bemutató várta az osztályt: kecskét, birkát, kutyát, macskát, lovat, tyúkokat láthattak a tanulók.

A következő alkalommal én tartottam a helyi általános iskola 5. és 6. osztályában egyszerre összevonva 2-2 órát, így volt idő egy sétára a faluban. Az iskola elől indulva először a középületeket néztük végig, az egyház épületeit: templom, parókia, kántorlak, a hivatalokat, posta, községháza, iskola. Majd végigsétáltunk a falu két legrégebben települt utcáján: a Templom és Kossuth utcán. Az úttesten gyalogolva végignéztük a házakat, különösen megfigyelve a deszkaoromzatok szebbnél szebb példányait. Végignéztük a még meglévő fűrészelt deszkakerítéseket és téglakerítéseket. Belestünk az apátfalvi portákra, megfigyelve a telekrendet, a lakóház és a gazdasági épületek elhelyezkedését. Felfigyeltünk a régi parasztházak bővítésének lehetőségeire is. Séta közben szó esett a faluban őshonos fafajtákról, a termesztett gabonákról. Beszéltünk a pátfalvi nép szokásairól, jelleméről, vallásosságáról. A tanterembe visszaérve a trianoni határról, Apátfalva község veszteségeiről esett szó, és régi térképeken figyeltük meg a környék településeit.

Decemberben a Népművészet című diasorozatot vetítettük, közben el-elbeszélgettünk a régi világról. Szomorú tapasztalat, hogy a gyerekek nem ismerik a disznótor fogalmát, nem ismernek kukoricából készült ételeket. Vidáman vettem észre, hogy nem ismerik az árnyékszék fogalmat sem, napozóágynak gondolták. A tél beköszöntével egy rendhagyó órán, lovas szánon vittük körbe az osztályokat. Mindenkinek új élmény volt, sajátos hangulatát megérezték, dideregve, de boldogan ültek a szánon.

A januári foglalkozásokon a paraszti állattartásról tanított János az érdeklődő gyerekeknek. Átbeszélték melyek Magyarország őshonos állatai, hogyan nevezzük egy állat hímjét, nőstényét, kicsinyét és csoportját, ha többen vannak. Kitértek az állatok őrzésével megbízott személyekre is, ki volt a kanász a juhász, csikós, és megnézték a levágott állat mely részét mire lehetett használni.

Februárban a népi textíliákkal fogunk ismerkedni, az apátfalvi népviselettel és hímzéssel Témánk lesz a népi fazekasság, butella feliratot költünk majd.

A rajz órákon is hasznosul a néprajz órán szerzett tudás. Az utcakép tervezésénél több gyerek is beépítette munkájába az apátfalvi építészeti sajátosságokat, mint a fűrészelt deszkakerítés, vagy a napsugaras házoromzat. Az épületek makettezésénél apátfalvi parasztházat készítettek papírból, díszített oromzattal.

A honismeret oktatásában további terveink ez év végéig: elvinni a gyerekeket egy működő tanyára, megmutatni nekik a Szigetházat és az ott levő néprajzi gyűjteményt. Tervezünk kézműves foglalkozásokat, sövényfonást, barkácsolást, népi játékokat is.

Az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekeket érdekli családjuk és falujuk múltja. Játékos, párbeszédes formában szívesen gondolkodnak együtt a tanárukkal. Az órákon összeszedik halvány emlékeiket, reméljük néhány családban beszélgetni is fognak a régi dolgokról. Különösen tetszik nekik, ha megfoghatnak néhány tárgyat, felvehetnek régi ruhákat, kipróbálhatnak egy fúrót, gyalut. Az élő állatok közelsége lassan falun is kuriózum, bár tapasztalunk pozitív példákat is, amikor a gyerekek követelik ki a háziállatok tartását. Fontosnak tartom megismertetni a gyerekekkel az őshonos állatainkat, hogyha lehetséges, ezek közül válasszanak háziállatot maguknak.

Munkatankönyv a honismeret helyi oktatásához

Egy helyismereti tankönyv megalkotásához a szerző szemszögéből nézve két fontos dolognak kell teljesülnie. Legyen a tankönyv írója pedagógus, ismerje a tanulók gondolkodásmódját, tudásszintjét, mert így könnyebben megtalálja a hangot a gyermekekkel. Másrészt néprajzi szakmai tudás is kell. Magam tanítóként s 1987 óta a honismereti mozgalom munkásaként szereztem meg a szükséges ismereteket és tapasztalatokat. A Csongrád megyei Honismereti Egyesület tagjaként az 1990-es években szervezett módszertani továbbképzéseken sajátítottam el a helyismereti tankönyvek írásának módját, a követendő elveket. Ismert előadók tanították meg nekünk a tudományos fogalmakat, a szemléletesség követelményét, s kutatómunkára ösztönző kérdések, feladatok jelentőségét. Így vállaltam el a könyv megírását.[1] Minden Bíbic könyv lektoráltatva van, ez bizonyos szakmai színvonalat is jelent. Az én könyvemet dr. Tóth Ferenc, a makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója véleményezte, nézte át.

A „Múltunk szőtte örökség” első kiadása 2000-ben jelent meg, ez a könyv volt a sorozat első darabja. A második, átdolgozott kiadás 2009-ben készült el. A kilenc év és a sorozat többi könyvének szerkesztése során gyűjtött tapasztalatokat felhasználva nagyítottunka képeken, a szöveges részeket változatlanul hagytuk. A szemléltető képek a tényanyag könnyebb megértését szolgálják, hisz a közvetített ismeretek már hiányoztak a mai fiatalok életéből. Korabeli fényképek is szép számmal vannak a könyvben; tudatosan törekedtem arra, hogy ne a szegedi és makói múzeum fényképgyűjteményét használjam, mert szerettem volna nyomtatásban eddig még meg nem jelent képekkel díszíteni a könyvet. Férjem rokonaitól, ismerősöktől, a művelődési ház adattárából gyűjtöttem össze a viseletet bemutató képanyagot. A még meglévő épületek, használati tárgyak fényképezésekor jártam a falut, a rokonok, ismerősök házait, s fényképeztem a régi élet utolsó nyomait. A képeket 1999-ben készítettem, ma 2010-ben a fotózott épületek, tárgyak felét már hiába keresném. A Bíbic-könyvek másodlagos hozadéka az értékmentő munka volt, a könyvhöz készült sok fénykép egyre nagyobb érték lesz. Amit 2000-ben sem tudtunk már lefényképezni – például egy apátfalvi szobabelsőt – azt átvettük más könyvekből; Tóth Ferenc Apátfalva című könyve nagy segítségünkre szolgált.

A „Múltunk szőtte örökség” című könyv Apátfalva néprajzát mutatja be. A község etnográfiai szempontból egyedülálló jellegzetességeket mutat Csongrád megyében, mert sajátos hímzésük, néptáncuk, díszítőművészetük volt az apátfalviaknak. Így lett könnyű a dolgom, hiszen a néphagyomány ezen ágai a mai napig is megfigyelhetők a faluban. „Mert azt tanultam mindenütt, / Azt láttam minden nagy nemzetnél, / Hogy az apák dolgát folytatják az utódok…” Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a könyv, s bemutatja a tárgyi néprajz minden területét.

Az első fejezet: Telekrend Apátfalván a falusi telket ismereti. Kerítések, kapuk, házak homlokzatai, a telek belső elrendezése, szobák, kamra, ólak, hambárok, istállók, kert. Kedves színfolt az apátfalvi udvarokon a kacsaúsztató, az üstház, a farakás, a lisztes hambár és a kútgém. A gyakorlatban a faluban tett sétákkal egészül ki az ismeretszerzés. Elég a falu legrégebbi utcáját végigjárni, s minden fontos építészeti jellegzetességet be lehet mutatni. Egy-két telekre be is kéredzkedünk, szétnézünk, milyen régi épület áll még. Érdekesség belenézni egy ásott kútba. A kerítésfajták tanulásánál fűzvesszőkből megfonjuk a korabeli kerítést, vagy teremben egy deszkába szögelt szögsor közé fűzzük cikkcakk vonalban a spárgát. A legélvezetesebb a tanyaudvar makettje. Az óvodai játékokból kölcsönvett műanyagállatokat, karámokat, lakóépületeket, emberfigurákat használunk hozzá. Érdekes játék, amikor kiválasztunk egy állatot, például a sertést, és keressük, hogy hívják annak a kicsinyét, a hímet, a heréltet, a nőstényt. Érdekes programként tanyalátogatást is tervezünk, ahol a jószágról és a hozzájuk köthető szerszámokról, kifejezésekről, lakóhelyükről lenne szó. Én mondom a lakóhelyet pl. supa: milyen állat lakik ott?

A második fejezet: Az apátfalvi építészet az alapozástól kezdve épít fel egy vályogházat. Részletes leírás olvasható a jármos és irányfás falverésről. A házak bemutatásánál egy cipős dobozzal kezdünk, az a háromosztatú ház, azt bővítjük oldalra, folyosóval, majd szobákkal, figyelve a tető változásaira. Hasznos lehet egy bontás alatt levő ház meglátogatása. Fel-adat lehet gyurmából egy háromosztatú ház megépítése, lécből a gerenda, nádból a tető.

A harmadik fejezetben: Az apátfalvi ház berendezése bemutatom a kaminkéményt, a szúnyoghálós ágyat, a sarokkanapét, a szilkéket, a tálasfogast és még sok más berendezési tárgyat, melyek nagyrészt házilag készültek, vagy helybeli kézműves mesterek termékei. A ház berendezéseit a következőképp tanítom. Egy nagyobb dobozt három részre osztunk: szoba, konyha, kamra, és felülnézetben rakjuk bele a bútorokat (apróbb dobozokat) a helyükre. A néprajzi gyűjteményben tárgyfelismerést végzünk. Mi ez a kezemben? Tanulságos ráébreszteni a gyerekeket, hogy régen csak természetes anyagból készítettek használati eszközt. Keressük a tárgyak mai megfelelőjét: sublót, priccs, kanta, köcsög. Csoportosítjuk a tárgyakat alapanyaguk szerint: agyag, üveg, fém, fa, textil. Megnézzük mely berendezési tárgyakat használunk ma is, és melyek tűntek el az idők folyamán. Többen is építettek szabadtéri kemencét a faluban, megnézünk egyet. Kenyérlángos sütését szeretnénk kipróbálni. E téren lehet bíztatni a gyerekeket tárgyak gyűjtésére.

A negyedik fejezet, Az apátfalvi népviselet sok szép korabeli fénykép segítségével mutatja be a ruházkodás hagyományos elemeit. Megtudhatjuk mi is a „testhönálló”, a nagy far és a fityula, s hány alsószoknyát viseltek a pátfalvai asszonyok. Néhány viseleti darabunk van is, fel lehet próbálni őket. Mi lehetett a pöndöl, a fityula? Párosítani lehet a régi ruházati darabokat az újakkal, megfigyeltetjük a ruhák díszítésének módjait, fel lehet öltöztetni egy kartonból készült babát.

Az ötödik fejezetben megtanulhatják a gyerekek az apátfalvi fehérhímzés módját. Részletes hímzési útmutató, mintagyűjtemény egészíti ki a leírást. Az apátfalvi hímzés témájánál kis kendőt próbálunk hímezni. Nagyon fáradságos, mondhatni lehetetlen vállalkozás. Sokszor elég a mintákat papíron is kiszíneztetni, az is meghaladja a gyerekek készügyességét.

A hatodik fejezet a kosárfonás alapanyagait ismerteti, bemutatja a kosárkötés módját, ismerteti a vesszőből készült használati tárgyakat. Külön figyelmet érdemelnek a vesszőből font, tapasztott falú, szánkótalpas kasok. Ellátogatunk Misa bácsihoz, aki bemutatja a vessző kötésének módját.

A hetedik fejezethez: Népi halászat a Maroson nem találtam szakirodalmat. El kellett mennem egy halászhoz, vele írtuk össze a halfogási módokat. Elolvashatjuk a hálós halászat fajtáit, a horgos és a tapogatós halfogási módot. A halászatot segítő eszközök felsorolásával, és Borbély András halász képeivel zárul a fejezet. Látogatás a Maros parti horgászhelyen, valamint egy halásznál a helyi halfajták, a hálófonás bemutatásával, a haltartó, a halfogó eszközök, módok megismertetésével lehet lekötni a tanulók figyelmét. Népdalokat gyűjtünk a halászattal kapcsolatban.

A nyolcadik fejezetben a népi fazekasság mutatkozik be. Az agyag megmunkálása, a korongolás után a butella részletes bemutatása következik, majd a háztartásban használt cserépedények felsorolása és képei is. Melyik tárgyat mire használták? Próbálunk agyagozni egyszerűbb tárgyakat s készítünk butellafeliratot.

Az utolsó fejezetben – Az apátfalvi bútorművesség – bemutatom a bútorkészítő asztalos családokat, a csodálatos apátfalvi festett bútorokat. Lehet látni virágmintás kanapét, kaminajtót és asztallapot, Szentesi Istvánné hagyatékából virágozott tálasfogast. Ennek a festett bútornak a mintázatát kapják a gyerekek fénymásolatban, s megpróbálják kiszínezni. Élményszerű a fúrás-faragás lehetősége Szalamia János asztalosműhelyében.

Kutatómunkát, adatgyűjtést végeztetünk a Magyar Néprajzi Lexikonban, a Csongrád megye népművészeti emlékei és A magyarság néprajza című könyvekben. Apátfalva község területének egy részét elveszítette a trianoni határrendezés során, tanulságos régi térképek nézegetése a gyerekekkel, amikor még Csanád megye voltunk. Kézműves foglalkozásokon kipróbáljuk a szövést, fonást, csuhéfigurák készítését. A népi táplálkozás témában régi étkek receptjeit keressük, étkezési szokások után kutatunk. Az ünnepek, jeles napok előtt megbeszéljük milyen helyi szokások kötődnek az ünnephez.

A Bíbic könyveket gyermekeknek írtuk, könnyen érthető nyelvezettel, sok képpel díszítve. A könyvek tartalma sokszínűen változatos, érdekes olvasmány gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Számomra legnagyobb elismerés az volt, amikor Varga József 75 éves apátfalvi lakos elolvasta a könyvem, és azt mondta: „Ilonka minden úgy volt, ahogy te leírtad, szó szerint. Én vagyok rá a tanú, hogy úgy éltünk, ahogy leírtad.” A múltunk szőtte örökség még itt él közöttünk, csak figyelmes szemek és fülek kellenek, hogy meglássuk, meghalljuk és tovább éltessük belőle azt, ami számunkra hasznos.

Játékgyűjteményünk létrehozása és alkalmazása

1987-ben a honismereti diáktábor keretében Apátfalván, majd Csanádpalotán gyűjtöttem a népi játékokat. Az országos gyűjtőpályázaton második helyezett lettem. Ezért esett rám a választás egy játékgyűjtemény összeállítására.[2] Először egyedül láttam neki a tárgykészítő játékok gyűjtésének, s mint adatközlőt találtam meg Vargáné Antal Ilonka nénit, aki a munka során szerzőtársammá vált. A könyv összeállításának egyik motívuma az volt, hogy a játék összehozza a generációkat. Játszani mindenki szeret. Ebben a gyűjteményben Lázár Katalin rendszerezése szerinti tematikus rendben közöljük a játékleírásokat.[3]

Az első fejezetben a tárgykészítő játékok gyűjteménye található, ide soroltuk a felnőttek életét utánozó játékokat (járművek, fegyverek) és az eszközös ügyességi játékokat. A labdajátékok leírását is itt olvashatjuk, feleleveníthetjük a falhozverőcske és a tapsolásos labdajáték szabályait. Sport jellegű népi játékokkal zár az első fejezet. A második fejezetben mozgásos játékokat ismertetünk, az ölbeli gyerekek játékaitól az ügyességi és erőjátékokon, fogócskákon át a vonulásokig. A harmadik fejezet a szellemi játékok, beugratások, tiltó játékok gyűjteménye. A negyedik fejezetben találhatók a párválasztó kör- és társasjátékok. A mondókák az ötödik fejezetben kaptak helyet: természeti, növény- és állatmondókák, bölcsődalok a csúfolók mellett. A hatodik fejezetben a kiolvasók, kisorsolók következnek. A tél közeledtével különösen aktuálisak az utolsó fejezetben bemutatott téli játékok. A leírásokat képekkel, rajzokkal tettük szemléletesebbé, hogy a játékszerek minél eredetibbre, szebbre sikerüljenek.

Ez a gyűjtés sokoldalúan felhasználható. Tanulsággal olvashatják a mai gyerekek, hogy milyen leleményesek voltak nagyszüleik, szüleik gyermekkorukban, hiszen bolti játékszerek nélkül is boldogan játszottak az árokparton, szárkúpok tövében. A pedagógusok tengernyi ötletet találnak a technikaórák barkács foglalkozásaihoz. Egy csuhébaba elkészítése feladná a leckét, ám az ötödik darab már biztosan jól sikerülne. A testnevelésórákra is gondolva 30-40 mozgásos játékot is leírtunk, így talán ismét fognak a gyerekek gödöri rókát vagy falhozverőcskétjátszani. A gyerekeken és pedagógusokon kívül ajánljuk a könyvet az idősebbeknek is, akiknek az olvasás közben eszükbe jutnak majd a régi emlékek. Nagy előnyük ezeknek a játékoknak, hogy elkészítésükhöz nem kellenek drága eszközök, alapanyagok, gépek. Legtöbbször a kertben, udvaron össze lehet gyűjteni a hozzávalókat, s elkészítésük sem igényel különleges technikákat.

Ahogy gyűjtöttük, rendeztük a játékokat, összeállt a fejünkben egy program. Mi lenne, ha a játékok nemcsak a könyvformában lennének leírva, hanem a gyakorlatban is kipróbálhatók lennének? Először ötpróbának neveztük, s a fiúk ügyességi játékait szedtük egy csokorba: zsákban futás, ostorpattogtatás, rongylabdadobás, patkódobás. Végül összeállt egy 12 versenyszámból álló vetélkedő. Így keltek életre a játékok a faluban. 2005-ben Parasztolimpiát szerveztünk a falunapi programok keretében. A versenyszámok: ostorpattogtatás, patkódobás, abroncshajtás, ugrókötelezés, csutkavár építése, gombzúgatás, rongylabdadobás, tobozdobálás, zsákban futás, talicskázás, kötélhúzás, szekértolás. Fiatalok és idősebbek számára is élvezetes volt a rendezvény. Megfigyeltük, hogy a nagypapák legalább olyan ügyesen teljesítették a feladatokat, mint az unokák. Könnyű nekik, hisz gyermekkorukban ezt játszották reggeltől estig! A második Parasztolimpiát 2006-ban, a harmadikat 2008-ban, a negyediket 2010-ben rendeztük meg. Volt egyéni, családi, ovis, alsós, felsős kategória. A résztvevők száma egyre gyarapszik, sokan már előre gyakorolnak szüleik, nagyszüleik segítségét kérve. Így a népi sportjátékok nem felejtődnek el, a nagyobb fiúk megtanítják rá a kisebbeket.

2002 augusztusában Dédszüleink játékai címmel szerveztünk tábortaz apátfalvi gyerekeknek. Honismereti és helytörténeti előadások, túrák és vetélkedők, szövés, fonás, csuhézás körjátékok, sportjátékok – mind belefértek a tábor programjába. Legnagyobb értéknek a beszélgetéseket tartottuk. Azok az idős emberek, akiket 2002 nyarán elhívtunk a fiatalokhoz, már nem élnek. Meséltek nekünk a tanyasi iskolákról, a gyermekek által végzett munkákról, a régi óvodáról, a tanyasi életről. A gyerekek szájtátva hallgatták a régi történeteket. Minden nap új játékokat tanultunk, és új játékszereket készítettünk, amit haza is vihettek a gyerekek.

Ez a könyv csak apátfalvi gyermekjátékokat tartalmaz. Mi, a szerzők a Szigetházban tartott foglalkozásokon már nekikezdtünk feleleveníteni a népi játékokat. Jó érzés látni a gyerekeket, milyen buzgón igyekeznek elkészíteni egy-egy játékszert. Igen, hiszen ezt ők maguk csinálták, vigyázni is fognak erre a régi-új játékra.

Vargáné Nagyfalusi Ilona

[1]Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség. Apátfalva néprajza.

[2]Vargáné Nagyfalusi Ilonaés Vargáné Antal Ilona: Gyí, paci, paripa! Játékgyűjtemény az apátfalvi népi játékok oktatásához.

[3]Lázár Katalin: Népi játékok. Jelenlévő múlt. Planétás. Bp. 1997.

Vargáné Nagyfalusi Ilona publikációs jegyzéke

A Néprajzi Múzeumhoz a Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatra beadott munkái:

1987. Népi gyermekjátékok. című néprajzi gyűjtés
1988. Népi táplálkozás Csanádpalotán néprajzi gyűjtés
1989. Népi gyermekjátékok II. című néprajzi gyűjtés
1990. Népi gyógyítás Csanádpalotán. néprajzi gyűjtés
1994. Karácsonyi népszokások Csanádpalotán. című néprajzi gyűjtés
1994. A mindszenti piac, Csanádpalotai búcsújárók

Könyvei:

Bíbic könyvek sorozat, helyismereti tankönyvcsalád
-Múltunk szőtte örökség - Apátfalva néprajza. 2000. 76 old.
-Gyí paci paripa – apátfalvi népi játékok  2002. 75 old
-Múltunk szőtte örökség - Apátfalva néprajza. II. átdolgozott kiadás. 2009. 76 old.

Szerkesztése:

Vargáné Antal Ilona: Egy apátfalvi asszony visszaemlékezései. Marosvidék füzetek, 7. 2009. 77 old.

Cikkei:

2000.
Az óföldeáki műemléktemplom. Marosvidék I/1. 49-51.
Múltnak krónikása voltam én: Emlékezés Asztalos P. Kálmánra. Marosvidék  I/2. 25-27.

2001.
A néprajz oktatásának iskolán kívüli formái. Honismeret 2001/1. 30-33.
Az apátfalvi népviselet. Marosvidék  II/1. 52-53.
Menjünk mi is Betlehembe. Marosvidék II/1. 71.
Szőttes, Helytörténeti kiadványok II/1. 74.
Gyí paci paripa! Marosvidék II./3. 74.

2002.
Játszunk most együtt! Honismereti tábor gyerekeknek Apátfalván. Honismeret 2002/6. 39-41.
Erdei iskola Apátfalván.1. Marosvidék III/2.74-75.
Erdei iskola Apátfalván 2. Marosvidék III/3. 59-60.
Avatás Apátfalván Marosvidék III/3. 73.

2003.
Erdei iskola Apátfalván 3. Marosvidék IV/1. 70-72.
Szőttes, X. Apátfalvi falunapok. Marosvidék IV/3. 75.

2004.
Szőttes: Marosvidék bemutató Palotán. Marosvidék V/1. 78.
Szőttes: V. Anna – napi Virágkiállítás és Vásár. Marosvidék V/3. 77.

2005.
A pátfalvi Nepomuki Szent János szobor. Marosvidék VI/2. 55-56.
Mindentudó parasztemberek. Marosvidék VI/3. 8-10.
Szőttes: I. Pátfalvai Parasztolimpia. Marosvidék VI/3. 79.

2006.
Egy gazdag élet. Marosvidék VII./1.80-81.
Szőttes: Vargáné Antal Ilona kitüntetése. Marosvidék VII/2. 78.
Szőttes: Honismereti nap Palotán. Marosvidék VII/2. 78.
Szőttes: Szent László Napok. Marosvidék VII/2. 78.

2007.
Szőttes: Marosvidék est Palotán. VIII/1. 78-79.

2009.
Szőttes: Kirándulás Bökénybe. Marosvidék X/2. 77-78.
A Honismeret napja Szegeden. Honismeret 2009/3. 75.

2010.
Halászat a Maroson. Marosvidék XI/1. 9-13.
Múltunk szőtte örökség. Marosvidék XI/1. 48-49
A Honismereti Szövetség munkájáról. Marosvidék XI/1. 70.